Hasonló bejegyzések
Plébánia története
A püspökséget alapító Géza fejedelem idejében épült Szent Mihály székesegyháza. Az Árpádok korában a városnak négy plébániája volt. A tatárjárásnál is nagyobb pusztítást vittek végbe Csák Péter hadai 1276 tavaszán. A török időkben a város 12-szer cserélt gazdát, 70 éven át nem volt mise a püspöki székvárosban. Sennyei püspök állíttatja vissza a székesegyházat, a káptalant,…
Szent Mihály – bazilika
Székesegyház-történet 1001-ben említi oklevél először a Szent Mihálynak szentelt egyházat. Az első templom Gizella királyné várának szomszédságában épült. A Szent István-legenda Gizella buzgóságát, jótéteményét dicsérve azt írja: „Mindenekfölött bizonyítja a veszprémi püspökség egyháza, melyet alapjából kezdve, aranyban, ezüstben mindennel, ami az isteni szolgálatra kívántatik s különféle szent öltönyökkel nagyszerűen felékesített.” A kutatások szerint a veszprémi…
Feltámadt Üdvözítő – templom
Veszprém vörös homokkőből emelt, festői kis templomát Hornig Károly püspök építette a kórházi betegek, az őket ápoló irgalmas nővérek és a környék lakosai részére. A veszprémi köznyelvben „Károly-templomként” emlegetett épületet a Feltámadt Üdvözítő tiszteletére szentelték 1907. október 13-án. A neoromán stílusú, centrális elrendezésű templomot Kesselbauer Ágoston mérnök tervezte. A faragott faoltárt a pécsi Franz Leimert…
Zarándoklat Sümegre és Türjére
2026. szeptember 13. vasárnap Jelentkezés és további részletek: szentmihalyplebania@veszpremiersekseg.hu Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 6. vasárnap
Hirdetések, évközi XXXII. vasárnap
2026. november 8. November 10-én, kedden, 18:00-kor tartjuk a következő Bibliakörös alkalmunkat. Ezúttal filmklubot tartunk, melynek témája egy csodáról szóló, 2020-ban készült, majd kétórás film. Kérjük, hogy a volt Nagyszeminárium épületébe (Vár u. 20) érkezzenek az érdeklődők. A bebocsátás miatt kérjük a pontosságot is! A filmet követő beszélgetés már a Szent Mihály Főszékesegyházi Plébánián (Vár…