Székesegyház-történet
| 1001-ben említi oklevél először a Szent Mihálynak szentelt egyházat. Az első templom Gizella királyné várának szomszédságában épült. A Szent István-legenda Gizella buzgóságát, jótéteményét dicsérve azt írja: „Mindenekfölött bizonyítja a veszprémi püspökség egyháza, melyet alapjából kezdve, aranyban, ezüstben mindennel, ami az isteni szolgálatra kívántatik s különféle szent öltönyökkel nagyszerűen felékesített.” A kutatások szerint a veszprémi püspökséget Szent István, a székesegyházat Gizella királyné alapította. A székesegyházban őrizték a királyné trónszékét és a 13. századig egy női koronát, melyet II. András a szentföldi háborúban elzálogosított. A székesegyház őrzi Gizella királyné karcsont-ereklyéjét. A mai épületben fellelhető az ősi székesegyház, amely a 11. század folyamán, többszöri változtatással épült. A kora Árpád-kori templom bazilikális rendszerű, a mellékhajók egyenes záródásúak voltak, a hajókat pillérek választották el. A főapszis alatt altemplom volt. Az építészeti, szobrászati részletek az 1055-ben alapított tihanyi apátság faragványaival mutatnak rokonságot. Egy levéldíszes fejezet és a palmettadíszes párkánytöredékek a pilisszentkereszti, sződi, szekszárdi, és feldebrői faragványokkal együtt a 11. században készült, bizánci eredetű. A székesegyház e korai állapotára csupán néhány részlet utal: az 1400-ban átépített altemplomban az oldalfalakon látható részletek és a hajó északi és déli külső falán „tanúfal” emlékeztet a 11. századi épületre. Az elmúlt közel ezer évben a székesegyház számos viszontagságon ment keresztül: 1276-ban Csák Péter nádor dúlta fel: elvesztek kincsei, az épület egy évig használhatatlan volt. Ekkor pusztult el a káptalan messze földön elismert jogi főiskolája. Alig száz évvel később, 1380-ban súlyos tűzvész pusztította. Az újjáépítés, melyet már gótikus stílusban végeztek, 1400-ban fejeződött be, Hédervári Mihály szentelte fel a helyreállított templomot: a szentélyt és az altemplomot megnagyobbították, bordás keresztboltozattal fedték be. 1473-ban Vetési Albert, Mátyás király diplomata püspöke reneszánsz festményekkel és faragványokkal ékesítette. Címeres oszlopfője, sírfedőlapja és a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben őrzött hímzett miseruhája ma is értékes kincsünk. A 150 éves török uralom a székesegyházra nézve is végzetes volt. A veszprémi vár 1552-ben került először török kézre. Ekkor a székesegyház muszlim imaház volt. A vár visszafoglalásakor, 1566-ban leégett és romokban hevert 1630-ig. Sennyei István püspök restauráltatta. 1704-ben Heister császári generális hadai pusztították a II. Rákóczi Ferenchez hűséges Veszprémet. A székesegyház ismét leégett, időközben összegyűjtött értékei is veszendőbe mentek. A török világban és a szabadságharc során megsérült épületet Esterházy Imre püspök barokk stílusban újította fel 1723-ban. Ez a templom megmaradt az 1907. évi átépítésig. A főhajót fiókos donga, a mellékhajókat csehsüveg-boltozattal fedték be. A román kori pilléreket körülépítették, egységes négyszögletes formát kaptak, de a gótikus szentélyt lényegében megtartották. A templom falképei Padányi Biró Márton püspöksége alatt készültek el. Az altemplomból nyíló kápolna – ahol pompás szarkofágban őrzik Biró Márton hamvait – szintén később, de még barokk stílusban készült. Kívülről a nyugati főhomlokzat és a két torony kapott hangsúlyt, a román kori toronytestre felhordott gazdag barokk architektúrával. Oldalnézetben megmaradt a bazilikás tömegelrendezés. A nyugati homlokzaton Szent Mihály arkangyal képe alatt kronosztikon hirdette a megújulás évét, 1723-at. (ple sVM ConDeCorata exrVInIs) azaz: „Istenesen ékesítettek fel a romokból.” A várterület rendezése, a püspöki palota és a szemben lévő elegáns kanonoki házak között a templom külseje igen szerény volt. Ezért báró Hornig Károly püspök a székesegyház újjáépítésére felkérte Aigner Sándor budapesti műépítészt, aki erre 1906. okt. 18-án kapott megbízást. A költségeket 60.000 aranykoronában állapították meg. A székesegyház 1907-1910 között nyerte el mai arculatát. A gótikus szentélyt, az altemplomot meghagyták, de a barokk részeket lebontották. A főfalak megmaradtak ugyan, de a meglévő alapszerkezetekre új neoromán templomot emeltek, melyet fakazettás lapos mennyezettel fedtek le. Az 1960-as évek végére a székesegyház olyan rossz állapotba került, hogy szükségessé vált felújítása. A helyreállítást alulírott irányította, a kutatást Tóth Sándor végezte, az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei restaurálták Padányi Biró Márton síremlékét. Erdei Ferenc A székesegyház leírása A székesegyház háromhajós, bazilikális elrendezésű, keleti szentéllyel, nyugati toronypárral, déli és északi toldaléképületekkel. Az emelt szentélyből sekrestyék nyílnak, az altemplomból nyíló kripta pedig Biró Márton síremlékét őrzi. A háromhajós teret karzatok kísérik. A homlokzat legkarakterisztikusabb eleme a neoromán stílusú főbejárat. Ívmezejében Hornig Károly püspök és a káptalan régi címere között Magyarország Nagyasszonya (Patrona Hungariae) ül két térdelő angyal között. Az ívmezőt tartó gerendán az alábbi latin szöveg olvasható: „MIChaeLI saCre haeC aeDes IVblLat”, azaz: „1909 (a római számjegyek összeadása nyomán) e szentegyház Szent Mihálynak örvend.” Az 1907-1910 között végzett gyökeres átépítés során a korábbi barokk templom hat értékes oltára közül négy megmaradt: a déli mellékhajóban Szent Imre és Szent Anna, az északiban Mária mennybevitele és Szent György oltára áll. A Nepomuki Szent János-oltár emlékét a déli hajó falán lévő kép őrzi. A másik mellékhajóban Borromei Szent Károly képe látható. A Szent Kereszt-oltár eltűnt. A székesegyház falait dúsan elborító falképeket Szirmay Antal festette. A főhajóban a két-két Árpád-házi szentet (István és Imre, László és Margit) két-két egyházatya (Szent Gergely, Aranyszájú Szent János, Szent Ágoston, Nagy Szent Gergely) követi, majd a diadalíven – angyalok és a bárány kíséretében – a négy evangélista látható. Századunk képzőművészetét érdemben, értékben legméltóbban Árkayné Sztéhló Lili üvegablakai képviselik. A mellékhajókban egymással szemben Szent Margit és Szent István áll, a „Veszprém 1246–1252” című kompozícióval átellenben a magyar királynék koronázó templomát láthatjuk, ezeket követi Boldog Ilona és Boldog Gizella, majd Szent József és Szent Gellért üvegképei, míg a szentély karcsú, gótikus ablakai közül a két szélső gazdag dekorációjával a középsőt, a Szent Mihály harcát ábrázoló üvegablakot kíséri. A szentélybe vezető széles lépcső mellett egy-egy keskenyebb lépcső vezet az altemplomba. A szentély a tihanyi altemplomhoz hasonló megoldású lehetett egykor: a háromhajós teret négyszögletes lábazaton nyugvó oszlopok választották szét. Az első boltszakaszban az oldalfalakon látható nyomokból jól érzékelhető az Árpád-kori altemplom téraránya, belmagassága, építészeti tagolása. A mai altemplom az 1380. évi tűzvészt követő helyreállítás során született: a súlyosan megrongálódott román kori altemplomot és szentélyt elbontották, az új apszist és altemplomot kelet felé megnyújtva építették újjá, 1400 körül szentelték fel. Az altemplom keleti végében álló oltár őrzi Krisztus koporsóját, előtte dr. Bánáss László püspök egyszerű sírlapja fekszik. Az altemplomból cifra barokk rácsos kapu vezet Biró Márton síremlékéhez. A 18. századi vasrácsos kapu felett Padányi Biró Márton címere. Biró Márton püspök az ellenreformáció egyik vezető egyénisége volt, nevéhez számos templom építése, renoválása, visszaszerzése fűződik. A székesegyházi sírkápolnában, 1762-ben nagyméretű tumbában helyezték örök nyugalomra. A síremlék fedőlapján a püspök alakja látható, sarkain egy-egy női alakkal. A tumba barokk szobrászatunk igen ritka emlékei közé tartozik, hozzá hasonló értékű a máriabesnyői Grassalkovich-síremlék. Maga a síremlék – egyszerű, zárt, fekvő tömb – inkább a középkorra emlékeztet elhelyezésével: a reneszánsz és a barokk szobrászat inkább a falakhoz állított epitáfiumokat, reliefekkel díszített faragványokat kedvelte. A sírkápolnából visszatérve az altemplom falához támaszkodik Beriszló Péter püspök sírköve. 1972 őszén a Várhegyen kábelfektetés közben bukkantak rá a trogiri születésű Beriszló Péter veszprémi püspök (1512-1520) faragott kőlap-töredékére, amelyen a püspök reneszánsz ízlésű címeréből pajzsdarab és a püspöksüveghez tartozó kereszttel díszített, rojtozott végű szalag látható. Beriszló Péter 1520-ban Korenicánál a törökök elleni ütközetben halt meg. II. János Pál pápa 1981. szeptember 9-én kelt Brévéjével a székesegyháznak a „Basilica Minor” címet, és az ezzel járó kiváltságokat adományozta. A közel ezeréves székesegyház a török pusztítás, a barokk és a század első évtizedében végzett gyökeres átépítés ellenére egy 11-12. századi templom maradványait őrzi. Dercsényi Balázs |