Szentévi zarándoklaton vett részt 2025. október 11. és 15. között a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházi Plébánia és a Via Sacra utazási iroda szervezésében 50 hívő Takáts István általános érseki helynök, plébános és Kulcsár Dávid atya vezetésével, akit augusztusban neveztek ki a budapesti Apostoli Nunciatúra helyi titkárává. Mindketten évekig folytatták teológiai tanulmányaikat a római Pápai Gergely Egyetemen a Pápai Német-Magyar Kollégium növendékeként, így személyükben Rómát, a város és a katolikus egyház történetét, a kulturális és művészeti aspektusokat kiválóan ismerő lelkivezetőkre talált a zarándokcsapat.
A zarándoklat lényegét keretbe foglalta az első és az utolsó helyszín. A kora reggeli repülőút után közvetlenül az ősi Róma nevezetes temetkezési helyére, a Via Appia mentén fekvő katakombákhoz vitt az út, ahol az első keresztény mártírok is nyugodtak. Az ő életpéldájuk arra ösztönzi a katakombák látogatóit, hogy készek legyenek hitüket bármely korban bátran megvallani, ha kell, életüket is áldozzák az üdvösség, az örök élet reményében. Hiszen az idei szentév éppen a remény éve. A hazaindulás előtti utolsó helyszínen, a Collegium Germanicum et Hungaricum templomában pedig az oltárképen látható Krisztus-alak határozottan mutat utat, és hívja bármely kor keresztényeit, különösen Közép-Európa lakóit küldetésük teljesítésére.
A veszprémi zarándokok az öt nap során a két atya segítségével mélyrehatóan megismerkedtek az ókori Róma történetével, például a Capitolium-domb, a Colosseum és a Forum Romanum történelmi emlékeivel, megtekintették a Pantheont, a Spanyol-lépcsőt és a Trevi-kutat. Betértek a szentek tiszteletére emelt jelentősebb templomokba, rácsodálkoztak az Örök Város kultúrájára, művészetére többek között a Vatikáni Múzeumok kincsein keresztül. A lelkivezető atyák arra törekedtek, hogy a zarándokok közel kerüljenek az adott szent hely lelkiségéhez, hogy az imádságban elmélyülve lelkileg gazdagodjanak. Ezt erősítették a napi szentmisék a Szent Callixtus-katakombánál, a Santo Stefano Rotondo-templomban (a Szent István vértanú tiszteletére emelt körtemplomban), a Santa Prassede-bazilikában, ahol a csodálatos mozaikképekben gyönyörködtek, két másik magyar csoporttal együtt a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában, valamint a pápai Német- Magyar Kollégium templomában.
A négy nagybazilika, a Szent Péter-, a falakon kívüli Szent Pál-, a Santa Maria Maggiore- és a Lateráni Szent János-bazilika szent kapuin a bűnbocsánat és Istennel való találkozás reményében, imádkozva haladtak át.
Különleges élményt jelentett a csoport tagjai számára első este a Szentatyával, XIV. Leó pápával közösen imádkozott rózsafüzér a Szent Péter téren.
A zarándokok szabadidejükben megcsodálhatták a hatalmas tereket (például a Piazza Navonát és a Piazza del Popolót) és megkóstolhatták a helyi specialitásokat, a finom olasz ételeket és édességeket.
Az időjárás is kedvezett, október közepén gyönyörű, napsütéses, nyárias időben volt részük.
A zarándoklat során a bőséges kulturális és lelki élmény hatására a zarándokok lelkét megérinti valami szóban kifejezhetetlen tapasztalat, és az elkezd működni bennük. A jubileumi szentévben, a keresztény remény évében ennek a pár különleges napnak hatására a hit megerősödése új életet fakaszthat bennük, és a környezetükre is hatással lehetnek, küldetésüket teljesítve őket is elindíthatják egy igazabb, tisztább lelki úton.














