Szent István király ünnepe a Feltámadt Üdvözítő-templomban
Az ünnepi szentmisén Takáts István plébános atya prédikációjában arról beszélt, mi tette Szent István királyt alkalmassá arra, hogy betöltse Istennek a számára kijelölt feladatát. A kereszténység, a Krisztushoz tartozás öröme volt az a szilárd alap, amelyet első királyunk biztosított népének, hogy megtartsa, immár több, mint ezer éven át. A továbbiakban azt fejtegette, mit jelent a kereszténység, és hogyan tarthat meg bennünket is.
Első nagy királyunk minden olyan esetben, amikor országunk veszélybe került, Isten szándékát, akaratát kereste. Számos belső és külső ellenség elleni harcban kellett megvédenie a népét. Isten az élet ura, ha Őt követjük, az életet választjuk. Tudnunk kell, hogy a saját egyéni életünkkel is van Istennek terve. Tekintsünk magunkra Isten ajándékaként!
István király hitt abban, hogy Isten erőt is ad neki ahhoz, amire hívja. Döntenie kellett a kereszténység és a pogányság között, és ő az életet, a kereszténységet választotta.
Felismerte, hogy Isten arra hívja, hogy a népét átvezesse a pogányságból a kereszténységbe. Nekünk is ez a feladatunk: felismerni, Isten akaratát, és kitartani annak végrehajtásában, vagyis elköteleződni. Manapság nem népszerű gondolat az elköteleződés, pedig aki nem tud elköteleződni, az sodródik, egyesek az egész életükön keresztül.
A hazaszeretet is elköteleződés, ha sorsközösséget vállalunk mindazokkal, akikkel közösek a gyökereink, a kultúránk, a nyelvünk. Akkor is közösséget vállalunk, ha időben vagy távolságban messze vagyunk egymástól.
Szent István képes volt távlatokban gondolkodni. Hitéből fakadóan tudta, hogy a hatalommal, amit Istentől kapott, el kell majd egyszer számolnia, hogyan használta fel. Mi tudunk-e ilyen nagy távlatokban gondolkodni? Nem ragadunk-e le annál, hogy csak ma boldogok legyünk. Ha kis távlatokban gondolkodunk, kisszerűvé válunk. A mai ember sokszor nem látja az égi hazát, azt a helyet, ahol örök otthont készítettek számára. Megelégszik a földi valósággal, és nem veszi észre, hogy itt csupán zarándok. Tudjuk-e mi, keresztények úgy élni az életünket, hogy láthassák rajtunk, hogy mi a földi élet zarándokai vagyunk, és az örök otthonunkba akarunk eljutni?
Isten szeretete ajándékként ad engem mások számára, az Ő eszköze vagyok abban, hogy másokat is hozzá vezessek. El tudok-e köteleződni, ki tudok-e tartani Krisztus mellett? Tudom-e Őt a hétköznapokban is képviselni? Tegyük fel a magunknak ezeket a kérdéseket! – biztatott István atya.
István király úgy tudott dönteni, hogy Istent szolgálja népének javára. Az én életemben hogy nyilvánul meg az összetartozás a saját népemhez tartozókkal? Mindannyian az örök élet polgárai vagyunk. Érzem-e a templomba belépve zarándok voltomat? Érzem e a lelkemben az örök jóra, az örök szépre való vágyat? Szent István öröksége legyen a szívünkben nemzetünket gazdagító valósággá!
A szentbeszéd után István atya megáldotta az új kenyeret, amelyet a szentmise után a ministránsok kínáltak a templomból távozó testvéreknek.
Demény Anna
